Színes programkínálat várja idén a táborozni vágyókat a felújított homoródfürdői Hatos Villában. A Vámszer Géza Művészeti Népiskola által szervezett táborok széles tematikát ölelnek fel, többféle korosztályra célozva. A táborokban biztosított a teljeskörű ellátás, hozzáférhető áron.
“A Népiskola idén hat tematikus tábort szervez különféle témákban, különböző korosztályoknak a nyári szünidő idején. Vonós táborunk éppen most zajlik, ezenkívül lesz alkotó- és kalandtábor a 6-11 éves korosztálynak valamint festészeti és animációs tábor, kommunikációs és drámatábor, gitártábor és környezeti nevelés tábor a nagyobbaknak, 12 éves kor fölött. Táboraink ötnaposak hétfőtől péntekig vannak időzítve, ezzel igyekszünk pótolni az iskolai programot. A táborok helyszíne a Népiskola felügyelete alatt álló nemrégiben felújított homoródfürdői Hatos Villa. A táborok költségét is úgy határoztuk meg, hogy a hátrányos helyzetű családoknak se legyen megterhelő, a 350 lejes részvételi díj minden esetben tartalmazza a szállás, napi háromszori étkezés és a foglalkozások díját” – mondta el Sándor Árpád az iskola vezetője.
Fogócska – alkotó- és kalandtábor 6-11 éveseknek
Az ötnapos tábor július 1-5 között zajlik, többnyire népi gyerekjátékokon alapuló, nagymozgásos szabadtéri játékokat tartalmaz. A gyerekek megismerkedhetnek majd a bogáncsdobás, a hétkövezés és a gúnyalopás elnevezésű játékokkal, összemérhetik majd tudásukat különböző társasjátékok játszása közben. Szabadidős tevékenységek is tarkítják a programot, barangolás a környéken, helyi nevezetességek megtekintése. Népi gyerekdalok, furulyatanulás és vidám hangulat várja az érdeklődőket. Tevékenységvezetők: a Vámszer Géza Művészeti Népiskola alkalmazottjai Sipos Tünde és János Mária.
Helyek száma: 20 fő / Jelentkezési határidő: 2019. június 28. / A tábor időpontja: július 1-5. / Részvételi díj: 350 lej, a Népiskola diákjainak 300 lej.
A nyár színei: grafika-festészet és animációs tábor 12 év fölöttieknek
Az ötnapos tábor augusztus 5-9 között zajlik és két fő műhelyből áll: grafika-festészet és animáció. A festészet műhelyen a különböző anyagokra (fa, kő, vászon) való festést vagy akár a szénnel való rajzolást lehet kipróbálni. Az animációs műhelyben a rajzfilmek rajongói megismerkedhetnek az animációsfilm-készítés titkaival. Egy szabadtéri közös alkotás zárja majd a folyamatot, melyre szeretettel várjuk a kedves szülőket is. Tevékenységvezetők: a Vámszer Géza Művészeti Népiskola munkatársai Tompa Bors Eszter, Csont Zsombor.
Helyek száma: 20 fő / Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 2. / A tábor időpontja: augusztus 5-9. / Részvételi díj: 350 lej, a Népiskola diákjainak 300 lej.
Kommunikációs és drámatábor 12 év fölöttieknek
Az ötnapos tábor két fő műhelyből áll: a színjátszás műhelybe azokat a fiatalokat várjuk, akik
iskolájukban tagjai irodalmi színpadnak, színjátszó-körnek, versmondó műhelynek és érdeklődési körükben intenzíven jelen van a színház. A tábor különösen hasznos lehet azok számára, akik a későbbiekben színházzal kapcsolatos tevékenységekbe szeretnének kezdeni. A kommunikációs műhely keretében pedig elsősorban a mobil-kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Hogyan igazodunk el a közösségi oldalokon, hogyan döntjük el, hogy mi az igaz és mi a hamis, hogyan fotózunk mobiltelefonnal, hogy minél sokatmondóbb legyen a kép, hogyan készítünk rövid videókat. Tevékenységvezetők: a Vámszer Géza Művészeti Népiskola alkalmazottjai: Sipos Tünde, Székedi Ferenc
Helyek száma: 20 fő / Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 9. / A tábor időpontja: augusztus 12-16. / Részvételi díj: 350 lej, a Népiskola diákjainak 300 lej.
Gitártábor 12 év fölöttieknek
Az ötnapos tábor augusztus 19-23 között zajlik, célja a játékos zenetanulás, illetve a már megszerzett tudás elmélyítése. A haladó gitárosoknak lehetősége lesz duo, trió formációk kialakítására, valamint kamarazene és minden este jam session várja az érdeklődőket. Közös zenélések és hangulatos tábortűz zárja a programokat. Tevékenységvezetők: a Vámszer Géza Művészeti Népiskola munkatársai Varga Nándor, Dósa László és Fuer Dániel.
Helyek száma: 25 fő / Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 16. / A tábor időpontja: augusztus 19-23. / Részvételi díj: 350 lej, a Népiskola diákjainak 300 lej.
Zero waste – környezeti nevelés tábor 10 év fölöttieknek
A Nulla hulladék tábor célja rávezetni az 5-8 osztályos gyerekek figyelmét az egyre növekvő szeméthegyek által okozott problémára. A szemét, a hulladék problémája nem oldódik meg azzal, hogy kitesszük a szemetesünket a kapu elé, vagy elvisszük a közeli tárolóba, hiszen a szemét mennyisége nem változik, csak a helyszíne. A tábor fő tematikája ennek megfelelően a hulladékmegelőzés lesz, de sor kerül a hulladékgazdálkodás más részeire, az újrahasznosításra és a lerakásra is. Cél, hogy a gyerekek a tábor végére gyakorlati ötletekkel gazdagodjanak, hogy hogyan tudnak kevesebb hulladékot hagyni maguk mögött a hétköznapokban. Tevékenység-vezető: Csonta László.
Helyek száma: 20 / Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 23. / A tábor időpontja: augusztus 26-30. / Részvételi díj: 350 lej, a Népiskola diákjainak 300 lej.
————————————————————————————————————————-
A táborokkal kapcsolatban érdeklődni lehet a 0266-310884-es telefonszámon vagy a Népiskola facebook oldalán, iratkozni pedig az alábbi nyomtatvány kitöltésével lehet.
Az iratkozás a részvételi díj befizetése után válik érvényessé.